Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem a cumi elég nagy mumus. Alighogy terhes lettem, mindenkivel közöltem, hogy cumit látni sem akarok sehol a gyerekem közelében. Azt hittem meg is sikerült értetnem ezt, de persze tévedtem.
Először is kaptunk egy cumit, mert Zsuzsa barátnőm szerint szükségünk lesz rá. Én naív, beraktam a fiók legaljára, mert ajándékot nem dobunk ki és különbenis új, valakinek - aki máshogy gondolja, mint én - jó lesz az még.
Lorci meglehetősen sírós kisbaba volt, főleg azért, mert nem tudott büfizni rendesen. Vagy mi voltunk nagyon bénák (...), de legalább egy hónapos korára sikerült végre minden etetés után rendes büfit produkálni.
Anyósom viszont egy hónapon kersztül rágta folyton a fülemet, hogy cumi kell a gyereknek, mert attól majd jól megnyugszik, mire én mindig úgy válaszoltam, hogy inkább ki kéne deríteni, mi baja van, és majd attól megnyugszik, ha az igénye kielégítésre kerül. Nem hitte el. Egy hónap nem sok alvás után egyszer voltam olyan gyenge, hogy azt mondtam, próbálja ki. Meg sem kellett mondani, hova rejtettem a cumit... azonnal kipróbálta. Az én okos kisfiam meg azonnal kiköpte. Diadalittasan mutattam rá, hogy nem kell neki, de nem volt megállás, addig tömködte a szájába, míg ott nem maradt. Kiszedni sem tudtam ... 14 hónapomba telt megszabadulni tőle, de végül sikerült. Szépen lassan. Türelemmel, szeretettel.
Csak magamat okolhatom: ha valamiről van egy határozott elképzelésed, tartsd magad, akárhogy is próbálnak meggyőzni az ellenkezőjéről. Nincs egyetlen helyes út a gyereknevelésben. Nagyon sok döntést kell hoznod, ahol a választási lehetőségek közül nincs helyes és helytelen. Neked azt kell eldöntened, szerinted mi a legjobb a babádnak és Neked!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése